8 km-re a Pete–Csengersima román–magyar határátkelőtől fekszik Szatmárnémeti municípium, Szatmár megye megyeközpontja. A város a Szamos folyó két partján helyezkedik el. A város neve Szatmár és Németi helységnevek, illetve a két település egyesítéséből ered. (A két város 1712-ben egyesült, majd három évvel később szabad királyi városi rangot kapott.)

A 2002-es népszámlálási adatok szerint Szatmárnémeti összlakossága 115142 fő, amelyből 1445 fő a közigazgatási szempontból ide tartozó, a várostól délre fekvő Szatmárzsadány településen él. Ebből 57,87% román, 39,33% magyar, 1,39% német, 0,96% roma és 0,5% más nemzetiségű. Míg a II. világháború előtt a lakosság egyharmadát a zsidó közösség jelentette, mára 30 főre csökkent a számuk.

Szatmárról már Anonymus Gesta Hungaroruma is említést tesz, Zothmar várként. Németi az itt lakó német telepesekről kapta a nevét, akik a hagyomány szerint Gizella királynéval, Szent István király feleségével érkeztek az országba. A település Szatmár és Németi egyesülését követően, a kiegyezés után fejlődésnek indult, ami különösen a 19. második felétől vált érezhetővé. 1871-ben már vasútvonal kötötte össze Nagykárollyal, majd  1872-től Máramarosszigettel, 1884-tól Nagybányával. l881-tól elektromos közvilágítást vezettek be, gyárak, bankok, szállodák létesültek. Ezek nyomai, emlékei ma is megvannak: Téglagyár, Gőztéglagyár, Gőzfűrész-telep, Pannónia szálloda (a város egyik szimbóluma, jelenleg Dacia Hotelként ismert. A szálloda vigadóterme ma a Dinu Lipatti Filharmóniának ad helyet), Viktória szálloda. Szintén ebben a periódusban (1904-ben) épült a Tűzoltó-torony, amely szintén egy szimbóluma a városnak.

Szatmárnémeti régi főterét ékesíti még a  Római Katolikus Székesegyház (1786-1789 között épült), a neogótikus stílusban épült Vécsey-ház, amely a Szatmári békének helyszínéül szolgált.

A város gazdasági fejlődésével a lakosság számának a növekedése is együtt jár. 1900 körül már 27000 főt számláltak. A növekedés fokozatosan tartott az 1990-es évekig, amikor csökkenővé vált a lakosság számaránya, főként az elvándorlásoknak köszönhetően.

Szatmárnémeti 1968-tól a tartományt felváltó megye székhelye lett, ami jelentős terjeszkedést eredményezett, több lakónegyed is épült, köztük a jelenlegi városközpont is, amit az 1970–80-as években Nicolae Porumbescu műépítész tervei alapján építettek.

Az 1970-es év történéseit beárnyékolta Szatmárnémeti törtetének legnagyobb árvize is, amely komoly károkat és emberi áldozatokat követelt.

Szatmárnémeti a megye kulturális és oktatási központja. Helyet ad a Szatmárnémeti Északi Színháznak, amelyben két társulat is működik, egy román és egy magyar, a Dinu Lipatti Filharmóniának, Szatmár Megyei Múzeumnak, számos középiskolának, szakközépiskolának és a Babes-Bolyai Tudományegyetem kirendelt tagozatának.

A  város jelenlegi arculatát uralja a központi helyen fekcő, 86 m magas Közigazgatási-palota, amely épületben számos megyei és városi érdekeltségű közhivatal működik.

Több, a városhoz városhoz kötődő  személyiségek emlékét őrzik köztéri szobrok, köztük Petőfi Sándor István-téri mellszobra (Deák Árpád alkotása), Kölcsey Ferenc (Lakatos Pál alkotása), Mihai Eminescu (Mircea Bogdan alkotása), Dr. Lükő Béla (Csapó Sándor alkotása).


Hasznos infók:

A Polgármesteri Hivatal honlapja
Szatmár megyei cégadatbázis
Szatmári hírek
A település adatlapja a Wikipédián