Románul Halmeu.
A Szatmárnémetitől 32 km-re található Halmiba a DN19-es főúton vagy vasúton juthatunk el. A község területét a Túr folyó szeli keresztül. Halmiban van Szatmár megye egyetlen ukrán-román közúti és vasúti átkelője. A községben a 2002-es népszámláláskor 4767 lakos élt, amelyből 55,8% román, 41,55% magyar, 2,41% roma nemzetiségű, valamint kevés német és ukrán. Jelenleg öt település alkotja: Halmi (községközpont), Kisbábony, Dabolc, Halmihegy és Nyírestanya. Halmi község tagja az EcoNaTur kistérségi társulásnak.
Az utóbbi években végzett ásatások szerint a terület már a neolitikumban lakott hely volt, de előkerültek leletek a bonz- illetve a középkorból is. Első írásos említése nagyon korai, már 1217-ben szerepel neve a Váradi Regestrumban.
Halmi községben a 19. századtól kezdődően mintegy 1000 fő zsidó telepedett le, fontos szerepet játszva a kereskedelem élénkítésében. A közösség többsége az 1944-es deportálás áldozatává vált, így mára már egyetlen tagja sem maradt, de egykori jelenlétüket őrzik a több házon is fellelhető tipikus építészeti elemek.
A községközpontban található a 15. századi, eredetileg katolikusnak épült, ma a reformátusok által használt templom, melynek érdekessége egy középkori, groteszk férfiarcot mintázó gyámkő. Római katolikus temploma Hám János adományából épült. Az 1913-ban épült ortodox templom Szt. Demeter tiszteletére lett felszentelve, az utolsó nagy renoválást 1985-1989 között végezték, ekkor felépítették a tornyát, ikonosztázát illetve a belső festését is megújították.
A község legfontosabb jövedelemforrása a mezőgazdaság. A községet epertermesztése az egész országban ismertté tette. Szatmár megye adja Románia epertermésének a felét, és a megyén belül Halmi község az, amelynek a neve leginkább összeforrt az eperrel. Másik jelentősebb kultúrnövénye a szőlő, az itt termelt borokat érmekkel jutalmazzák a borversenyeken.
A ma mindösszesen 426 lakosú Kisbábony egykor a környék egyik legjelentősebb települése volt. Református templomát 1850-ben kezdték el építeni, de csak 20 évvel később fejezték be, mivel egy tűzvészben elpusztult az addig felépített rész. A templom legértékesebb része az 1875-ben készült festett kazettás mennyezete. Római katolikus kápolnáját Szent Anna tiszteletére emelték 1965-ben.
A 348 lakosú Dabolc első ismert írásos említése a 14. századból való. Legjelentősebb látnivalója a torony nélküli református templom, mely 1865-ben épült a korábbi templom köré. Itt nőtt fel Gellért Sándor (1916–1987) tanár, költő, műfordító. Dabolc adott egyik versciklusának címet és számtalan versének témát. Tiszteletére 2001-ben márvány emlékoszlopot állítottak, rajta a költő arcképével.
Nyírestanya az első világháború után az ún. Venczel tanyára érkezett máramarosi románok betelepítése révén keletkezett. 1956-tól önálló település. Jelenleg lakosainak száma 424.
Halmihegy a kommunista falurombolási politika áldozatává vált, lakosait a községközpontba telepítették. Ma lakosainak száma mindössze 24 fő.
Hasznos infók:
A Polgármesteri Hivatal honlapja
Szatmár megyei cégadatbázis
Szatmári hírek
A település adatlapja a Wikipédián
